Idén nagyon szerencsések vagyunk az időjárással: napközben gyakran kúszik 20 fok felé a hőmérő nem létező higanyszála, így én is gyakran üldögélek még a tornác előtt sütkérezve a meleg őszi napsugarakban. Mostanában viszonylag sokat kirándulunk is, bár hogy milyen messzire, arra nem igazán emlékszem, mert az utak nagy részét a hátsó ülésen szoktam végigaludni (most őszintén - azért, hogy fél óránként felkiáltanak, hogy ott egy őz, igazán nincs értelme ébren maradni).

Múlt hét végén Szekszárd környékére kirándultunk, a Gemenc deltába. Csilláék  azt ígérték, fogunk kisvasutazni is, de mint kiderült, Keselyűsbe (már) nem jár a Gemenci kisvasút - pedig ott egy vadi új állomásépület, a Keselyűsi látogatóközpont (természetesen zárva), egy tök jó játszótér (nem értem, én miért nem csúszdázhattam, de mindegy), és innen indul a Fekete gólya tanösvény is. Én azért vártam egy ideig a vonatot, aztán tényleg nem jött, úgyhogy elindultunk gyalog. 

Mikor megérkeztünk, letettük a kocsit a parkolóban, és természetesen az egy órás út után mindenkinek pisilnie kellett (rajtam kívül mindenki mindenki mosdót keresett, nem értem én az embereket), aztán 10 perc múlva el kellett fogadniuk, hogy mosdó pedig nincs - vagyis van, de zárva -, úgyhogy mindenki hozzám hasonlóan kényszerült elvégezni a dolgát. Nabumm.

Rögtön a parkoló mellett, a sínek másik oldalán Csilla észrevett egy csónakos helyet, ami tényleg csodásan nézett ki - bár egy kicsit zokon vettem, hogy itt még pórázra tettek, és nem mehettem be dagonyázni, olyan jó saras lápos helynek tűnt pedig...

Mint kiderült a google maps-ról (kihelyezett térképet nem találtunk), ez a Sió egyik (félholt)ága. Innen jobbra akartunk indulni a Sárosi  kilátótorony felé, de a kijelölt út mellett több tanya (és ugatós kutya) is volt, nem kockáztattuk meg, hogy egy rossz kerítés vagy óvatlan gazda veszélybe sodorjon minket, így a másik irányba indultunk el, ahol a töltésen kihelyezett tábla szerint a Fekete-gólya tanösvényen sétálhatunk végig. 

Tábla itt sem volt, így a sínek mellett a csapáson sétáltunk, és kb. másfél kilométer múlva, mikor az első tanösvényes táblát és festést megláttuk, akkor már biztosak voltunk benne, hogy jó helyen járunk. Jobb később, mint soha, ugye.

A vasútállomástól a csapás az erdő felé vezetett, itt már végre póráz nélkül szaladgálhattam - hoztunk magunkkal levendulás-citromfüves permetet, meg persze Bravecto is van rajtam, úgyhogy Csilla nem pánikolt a kullancsok miatt - végül aztán egyet sem találtunk sem bennem, sem bennük. 

Körülbelül 1,5 kilométer után találtunk egy cuki esőbeállót (innen nem messze volt az első tábla is), és itt fordult vissza a tanösvény is a parkoló felé. (A képen láthatjátok mellettem Petit is, igazán kedves ember, meg kell mondjam <3)

Mi azonban nem visszafelé indultunk, hanem a közeli hajózsilip felé vettük az irányt - legalábbis reméltük, hogy ott fogunk kilyukadni, mert kitáblázva az sem volt sehol. A Sió mellett haladva aztán elértük a töltést, ahonnan már jól látszódott a zsilip, és 10-15 perc alatt oda is értünk. Amúgy semmi extra - szagolgatnivaló nem sok van a sok beton és vas között, nekem ráadásul tériszonyom is van, szóval sokat nem időztünk ott. 

Visszafelé még akartunk a zsilipnél álló hajókról készíteni néhány képet, de közben felbukkant a zsilip őre, egy loncsos fekete pásztorkutya is, akivel kölcsönösen jól megijedtünk egymástól, de végül nem kerültünk közelebbi kapcsolatba. Még szerencse, mert Csilla így is mindig parázik, még az hiányzott volna...

Visszafelé a már bejáratott úton mentünk, de a töltés mellett még megörökítettünk 1-2 szép helyet (fürdenem itt sem volt szabad, de ezt elengedtem aznapra...)

Az erdőben már éreztem, hogy fáradok, és bazinagy botokat kezdtem el cipelni - az egyiket haza is akartam hozni, de valamiért nem engedték...

Amikor visszaértünk a parkolóba, már egész sok autó állt ott, de mindenki totál tanácstalan volt:

• Hol a mosdó? (nincs)
• Fel lehet hajtani a töltésre? (elvileg nem, de VALAHOL lehet venni engedélyt, amivel igen)
• Van-e valahol térkép, szórólap, leírás, tábla? (a töltés szélén vannak nyilak, de sajnos ennyi)
• Miért nem jön a kisvasút? (passz, de az biztos, hogy elég hosszú ideje nem jön már erre az állomásra)

Aztán voltak még kérdések, de én elfáradtam, beültem a hátsó ülésre, és elaludtam. Összesen körülbelül 6 km-t sétáltunk, emelkedő nem volt, a nap sütött, a levelek hullottak, kullancs sem mászott belém - így kutyásoknak a helyet mindenképp ajánlom. Az üzemeltetőknek pedig azt ajánlanám, hogy egy ilyen csodás helyet ne hanyagoljanak el ennyire, mert még október végén is rengeteg család és baráti társaság érkezik (majd távozik keserédes szájízzel). Meg kisvasutaztam is volna...